Itt a fény a sötétségben 4. fejezete, az ötödik, az holnap érkezik, mivel nekem nincs suli :P Nem lett valami jó, mert félálomban írtam...
Jó olvasást!
4. A csók
Egy hónap telt el az az este óta. Tudom, hogy rosszul döntöttem, hiszen most Josh azt hiszi, hogy szeretem Őt. Na persze, pont annyira szeretem, mint a brokkolit. Hányhatnékom van tőle, egy undorító féreg. Damon most már egyik órán sem ül mellém és a barátaim is megutáltak. Az utóbbit azt onnan tudom, hogy Rose elküldött a picsába. Én nem ezt akartam. Szokták mondani, hogy tévedni emberi dolog, de ez már nem tévedés, hanem óriási baklövés.
-Mia, gyere le! Josh itt van és beszélni szeretne veled!- hallottam meg anya hangját.
Egy kétségbeesett nyögés hagyta el a számat, miközben az arcomat a párnába fúrtam.
Fel akarok ébredni ebből a lidércekkel teli álomból. Miért van az, hogy az én sorsom mindig ilyen szerencsétlenül alakul? A fenébe is, még csak 15 éves vagyok! Nekem vásárolnom kellene a legjobb barátnőmmel, és közben Jessicát kéne kibeszélnem. Ó, átkozott balsors!
Nehezen felemeltem a fejem, majd a legnagyobb kínok közt kimásztam a biztonságot nyújtó ágyamból. Becsoszogtam a fürdőbe és első utam a tükörhöz vezetett. Mikor megláttam magam a lélegzetem is elakadt egy pillanatra.
Arcom hófehér volt, szemeim alatt hatalmas fekete karikák húzódtak és az ajkaim olyan szárazak voltak, mint a sivatag. Bánatosan felsóhajtottam, majd tíz perc alatt valami emberi külsőt varázsoltam magamnak.
-Mia!- szólt ismét anya immár dühösen.
-Egy pillanat.- ordítottam kissé gúnyos hanglejtéssel.
Átmentem a gardróbba, majd magamra kaptam a szokásos farmer-póló összeállítást. Ez a hülye gyerek nem érdemel többet. Damon kedvéért felvenném a legújabb koktélruhámat, amit tegnap vettem. Nem csípem annyira a kihívó cuccokat, de ezt a ruhát egyszerűen imádom. Egy pillanatra lehunytam a szemem, vettem egy mély levegőt, majd miután minden lelki erőmet összeszedtem elindultam a földszint irányába.
Mikor leértem a nappaliba szembetaláltam magam életem elrontójával. Ha nem gyűlölném annyira, és nem lenne egy hatalmas nagy tapló, akkor talán, esetleg... nem még akkor sem.
Felvont szemöldökkel néztem Josh-ra, akinek a szemei furcsán csillogtak. Megfogta a kezem, oda húzott a kanapéhoz, leült, majd az ölébe ültetett.
Persze egy szót sem szóltam, mert a szemem sarkából láttam, hogy Oliva minket figyel. Már egy hónapja nem vagyok hajlandó anyának szólítani. Hiszen nem is Ő az igazi anyám, szóval van rá okom, hogy a kereszt nevén szólítsam. Na meg az is ott van, hogy nem is viselkedik úgy, mintha a gyereke lennék.
-Kicsim, mit szólnál ahhoz, ha jövő hétvégén elutaznánk valahova?- kérdezte halkan Josh.
-Szerintem ez nem jó ötlet.- mormoltam egykedvűen.
Még szerencse, hogy az évek folyamán megtanultam színészkedni. Bent, ott legbelül a lelkem mélyén őrjöngök. El akarok innen menni jó messzire, persze Mr. Tökéletesség nélkül. Most önként és dalolva adnám át a helyemet Jessicának. Ő élvezné is a helyzetet, hiszen egy helyes, gazdag és ,,jól nevelt” fiúról van szó.
-Mi kivetni valót találsz az ötletemben?- suttogta a fülembe a kérdést.
Gyengéden átölelte a derekamat és közelebb húzott magához. Szorosan összepréseltem az ajkaimat, nehogy valami olyat mondjak, amivel kockára teszem a szabadságom. Olivia megmondta, hogy csak egy rossz szó kell, amit Josh-nak szánok és szobafogságot kapok egészen az esküvőig. Ugye milyen kedves? Ilyen „anyát” még az ellenségeimnek sem kívánok.
-Korai lenne. Nem gondolod?- pislantottam hátra, de rögtön visszafordítottam a fejemet, mert az arca túl közel volt.
Nem szeretek vele csókolózni. Szinte minden alkalommal birtoklóak és durvák a csókjai, nagyon ritka, hogy gyengéd és egyben szeretetteljes. Mondjuk ezen meg sem kellene lepődnöm, mivel Ő nem szerelmes belém. Ha szeretne, akkor, hagyná, hogy boldog legyek, szóval szakítana Velem.
-Nem hiszem, meg amúgy is, már lefoglaltam egy lakosztályt.- lehelte, miközben lágyan maga felé fordította a fejem és ajkait rátapasztotta az enyémekre.
Tisztán ki lehetett venni belőle a vágyat. Sajnos arra nem jöttem rá, hogy milyen vágyról is van szó, de van egy olyan érzésem, hogy nem sokára úgyis megtudom. Egyáltalán nem viszonoztam olyan lelkesen a tevékenységét, mint szerette volna, ezért el is húzódott tőlem.
-Menjünk el sétálni.- sóhajtotta.
-Jó.- dünnyögtem az orrom alatt, majd felálltam, és se szó, se beszéd kiszaladtam a ház elé.
Nem kellett sokat várnom Josh-ra. Amint mellém ér, ujjainkat összekulcsolta, majd elindultunk a legközelebbi park irányába. Többször is próbált beszélgetést kezdeményezni, de én tömör és kitérő válaszaimmal könnyedén elvettem a kedvét a dumálgatástól. Annyira átlátszó volt ez az egész. Az utazás, a kedveskedő szavak, mind mind arra utal, hogy ágyba akar vinni.
Most Rose biztos azt kérdezné, hogy honnan vagyok ebben olyan biztos. Nos, onnan, hogy körülbelül egy hete hallottam, ahogy az egyik haverjával beszélget erről telefonon. Josh azt hitte, hogy alszok, pedig ébren voltam és mindent kristálytisztán hallottam.
-Mi a bajod velem Mia?- kérdezte hirtelen.
-Nincs semmi bajom.- hazudtam könnyedén.
-Ne hazudj nekem!- mordult föl, mire viszketni kezdett a tenyerem.
Úgy felképeltem volna, de inkább nem tettem. Nem süllyedhetek le az Ő szintjére, sokkal értelmesebb vagyok nála.
-Te pedig ne használd ezt a hangszínt, amikor hozzám beszélsz!- csattantam fel mérgesen.
Egy ideig még dühösen meredt rám, majd végül lenyugodott. Ismét meg akarta fogni a kezem, de én nem hagytam és a két lépés távolságot is tartottam. Ebben az egy nyomorúságos hónapban végig játszottam a jó kislány szerepét, viszont már nagyon elegem van belőle! Ismét az a Mia Hudson akarok lenni, aki a barátaival lóg és nap, mint nap elviseli Jessica beszólásait. Ez akkora szemétség. Én miért nem tehetem azt amit szeretnék? Miért kellett így alakulnia az életemnek? De a legfőbb kérdés. Miért pont én?
Két óra séta után bejelentettem, hogy haza akarok menni. Josh inkább nem szólt vissza, szóval nem sokkal később már a hazafelé tartottunk.
-Viszlát Joshua.- köszöntem el rezzenéstelen arccal, majd becsuktam az orra előtt az ajtót.
Amilyen gyorsan csak tudtam felszáguldottam a szobámba. Bezártam az ajtót és mikor megfordultam majdnem felsikoltottam.
Damon ott ült az ágyamon és érdeklődve figyelt. Ugyan olyan tökéletes volt, mint tegnap, semmit sem változott. Kék szemei úgy ragyogtak, mint a legfényesebb zafír, és arra az édes mosolyra húzta ajkait, amitől a csontjaim mindig olvadozni kezdenek. Természetesen ez most sem történt máshogy, szóval nehéz volt állva maradni.
Egyikőnk sem szólalt meg. Ő engem bámult én pedig próbáltam a szemébe nézni és nem a testét vizsgálgatni. Legszívesebben közelebbről is megvizsgáltam volna, de Ő most haragszik rám, úgyhogy igazából azt sem értem, hogy miért van itt.
-Mit keresel itt? És mégis hogy jöttél be?- szólaltam meg úgy tíz perc hallgatás után.
-Be akarom bizonyítani neked, hogy sokkal több van közöttünk. Része vagy a személyiségemnek. Te vagy a fény az alagút végén. Miattad érdemes élnem, és meg kell tennem mindent, hogy magam mellett tartsalak.*- hangja szenvedélyes volt és a szavai mögött ott volt az igazság pecsétje. De én mégsem tudtam elhinni amit mond. A fülem beengedte az információkat, de az agyam már nem akarta feldolgozni.
-Ha így éreznél, akkor nem kerültél volna el.- suttogtam és valami okból kifolyólag a könnyeim megeredtek.
Miért is bánt ez engem ennyire? Hiszen nem is ismerem Őt. Olyan számomra, mint egy rejtély, aminek fel kell fednem a titkát. Tehetetlenségemben ki akartam menni az erkélyre, de Ő nem hagyta. Elkapta a csuklómat, majd szembe fordított magával.
-Szereted Őt?- kérdezte kifejezéstelen arccal.
-Mármint Josh-t?- fontam fel a szemöldököm.
Türelmetlenül bólintott.
-Nem, nem szeretem.- ráztam meg a fejem.- Én más iránt táplálok a szerelemhez közelálló éréseket.
-Igen, és ki az?- csillantak fel rögtön a szemei.
Éreztem, ahogy az arcom égni kezd és egy hangot sem tudtam kinyögni. Hirtelen meghallottam Olivia hangját az ajtóm túloldaláról és a vér is meghűlt az ereimben. Ölni fog, ha tudomást szerez arról, hogy Damon itt van nálam. Édes Istenem, most mit csináljak?
-Kérlek válaszolj.- Kérlelt kétségbeesetten.
-Te vagy az a személy.- néztem mélyen a szemébe.
-Csak ennyit akartam tudni.- suttogta, majd derekamnál fogva magához húzott és szenvedélyesen csókolni kezdett.
Remélem azért tetszett valamennyire!
Puszi
Megjegyzés küldése