Második helyezést értem el Wedó novella író pályázatán. És a szavazás nem lett figyelembe véve. Mikor elolvastam az eredményhirdetést kisebb szívroham jött rám... Itt a novella ha valaki elszeretné olvasni.
Zafír Gyémánt
Nem gondoltam volna, hogy valaha is megtapasztalom azt a csodást érzést, amit az emberek szerelem néven emlegetnek. Mindig csak a feladatra koncentráltam. Mivel az őrzök családjából származok halhatatlan vagyok. Van aki idősebb korában ,,alakul át”, van aki fiatalabb éveiben tapasztalja meg ezt a nem épp kellemes érzést. Én 18 éves voltam amikor megtörtént. Ez annyiból áll, hogy meg kell inni egy fiola egyszarvú vért amiben egyetlen egy csepp vámpír méreg van. Rosszabb mint a vérszívó lények újjászületése. 1 héten keresztül ég tested tűzben, s közben a halálodért rimánkodsz. Édesapám azt mondta, hogy nekem a szemem sem rebbent. Mondjuk én vagyok az őrzök közt a legerősebb ezért rám hárult a legkönnyebb és egyben legnehezebb feladat. Őriznem kellett azt aminek még a nevét sem mondhatjuk ki. Abban az időben olyan voltam mint egy élő halott. Csak akkor válaszoltam, mikor kérdeztek, az időm nagy részét vagy gyakorlással, olvasással, énekléssel, plafon bámulásával és persze feladat végzéssel töltöttem. Pontosan 2010. július 25.-én megváltozott az életem. Jól emlékeszem arra a napra, mikor megjelent ő és fenekestül felforgatott mindent. Parázsló arany tekintetével, szívdöglesztő féloldalas mosolyával, kócos szanaszét álló bronz barna hajával, lágy dallamos hangjával, az angyalok szépségét felül múló arcával, teljesen levett a lábamról. De ez már 15 éve.
Azon a napon, mint általában nagy estélyiben kellett megjelennem a tárgyaló teremben. Nagy veszély fenyegeti a klánunkat. Meg akarnak minket támadni csak azért, hogy az ő tulajdonukba kerüljön az a tárgy aminél nincs erősebb az univerzumban. De ha rajtam múlik akkor 10 km-es körzeten kívül maradnak. Ha az embernek van képessége akkor miért ne használja? Miközben a hosszú és sötét folyosón haladtam, nem lehetett mást hallani csak a tűsarkú szandálom kopogását és az épp átváltozás alatt állók sikolyait. Az ellenséges csapat túlerőben van ezért most újszülötteket kell majd bevetnünk. Igaz tapasztalanok, de egy őrzőnek elég egy nap is, hogy elsajátítsa a trükköket és különb -féle varázsigéket. A pálcát csak végszükség esetén lehet használni. Ez a szabály.
- Isabella. - mosolygott rám apám, mikor beléptem a nagyterem ajtaján.
Mindig itt tartjuk a gyűléseket. Attól függetlenül, hogy fontos dolog-e vagy kevésbé. Hányszor kell még elmondanom neki, hogy a Bellát jobban szeretem?
- Apám. - biccentettem egy műmosoly kíséretében.
Nincs most sok kedvem semmihez. Inkább ücsörgök a nyugati toronyban és vigyázok tudjuk mire, minthogy itt bájcsevegjek. Körbe pillantottam és megakadt a szemem 7 ismeretlen egyénen. Első látásra azt mondanám, hogy közénk tartoznak, de ha jobban megnézem őket, észrevehető a különbség. Aranybarna a szemük, míg nekünk kék, vagy barna. Ha kék szemmel rendelkezel az azt jelenti, hogy még kezdő vagy, viszont ha már letelt 5 év amit új szülött kornak nevezünk átszíneződik barnára. Mivel már legalább 10 esztendeje megtörtént az átváltozás nálam, barna a szemszínem
- Mint láthatod vendégeink érkeztek. Segítenek a harcban. - intett az idegenek felé atyám.
Még csak most nézte meg őket úgy igazán. Élükön egy férfi állt kinek méz szőke haja, barátságos kisugárzása volt. Aranybarna szemei több száz év bölcsességét tükrözték vissza. Mintha láttam volna már Őt az egyik könyvben. Mellette egy angyal szerű nő állt, karamell színű haja lágyan omlott le vállára, szív alakú arca gyönyörű volt, az egész lényéből áradt a szeretet és az óvni akarás. A következő személynél életemben nem láttam még szebb lányt. Arany szőke tincsei talán a háta közepéig értek, alakja karcsú és kecses, a modellek elbújhatnak mellette. Viszont vonásai igaz, hogy szépek voltak de nem lehetett mást látni rajtuk, csak gyűlöletet és megvetést. Őt követte egy hatalmas izompacsirta, képén egy kaján vigyor virított. Tipikus mókamester. Haja fekete és rövid volt, teste akár egy medvéé. Az emberek számára gondolom ijesztő, de én inkább nevetni tudnék ahogy meglátom. Tovább siklott a tekintetem, s jöhetett a következő. Arca oly nagy fájdalmat tükrözött, mintha neki a világ összes érzelmét kellene a hátán hordoznia. Tökéletes látásomnak köszönhetően a sebek melyek a testét borították jól kivehetőek voltak. Alkata izmos mégsem annyira, mint a nagy mackó. Haja akár az oroszlán sörénye, igaz nem volt olyan nagy, de hasonlított rá. Mellette egy tündér szerű kis vámpír lányka állt, szemei boldogan csillogtak, angyalarcán gyermeteg vonások is helyet kaptak. Tinta fekete haja rövidre nyírt tincsekben meredezett szanaszét. Az 1000 wattos mosoly, melyet felém küldött majdnem megvakított. És végül de nem utolsó sorban Mr. Adonisz. Bronz barna haja szanaszét állt, viszont úgy nézett ki mintha a legkiválóbb mesterfodrászok készítették volna a frizuráját. Arca férfias mégis volt benne valami kisfiús báj. Teste nyúlánk de izmos, pont tökéletes. Ajakit egy apró de annál észveszejtőbb félmosolyra húzta én pedig érzetem ahogy a gyorsan dobogó szívem félre ver egyet, majd ha lehetséges akkor még gyorsabban diktálja az ütemet. Legutoljára hagytam a szemét, Tulajdonképpen nem tudom, hogy miért, de ahogy belenéztem az arany lávafolyamba rájöttem a dolog miértjére. Tekintete bilincsként tartotta fogva az enyémet ezzel megindítva bennem valami furcsát, amit még életemben nem tapasztaltam.
-Nos Isabe...- kezdte volna apám a bemutatást, de én köhintettem egyet, mielőtt még kimondta volna a teljes nevemet.- Bella.- morogta kelletlenül.- Ők itt a Cullen család, Forksból érkeztek ide. Mindenkire szükségünk van, most, hogy a sötétség hercege szövetkezik a vérfarkasokkal és a Román vámpírokkal.
Kitágult szemekkel néztem teremtőmre egyben a saját apámra. Ezt eddig miért nem tudta elmondani? Már éppen lekiabáltam volna a maradék hajat a fejéről mikor a családfő – gondolom ő az – elindult felén mosolyogva.
- Szervusz, én Carlisle Cullen vagyok. - nyújtotta a kezét.
- Isabella Swan, a Bellát jobban szeretem.- mutatkoztam be én is, mikor kezet ráztunk.
- Ők itt a családom, Esme a feleségem - mutatott a karamell hajú nőre - és a gyerekeim, Rosalie, - a szép, de ellenséges - Emmett, - az ijesztő, de barátságos – Alice, – a kis kobold – Jasper, – a fájdalmas képű – és Edward, – akitől menten elolvadok.
Nem tudom, hogy miért van ez az érzés ami bennem kavarog, de ki kell derítenem. De ki tudna nekem segíteni ebben a kérdésben? Kate, ő biztosan tud adni valami tanácsot.
- Sajnálom, de most mennem kell. – mondtam és már el is indultam az ajtó felé, de egy bársonyosan gyönyörű hang, mely a szívemig hatolt, megállított.
- Még csak most jöttél. Hova sietsz?
Visszafordultam, de csak azért, hogy válaszolhassak. Viszont nagy meglepetésemre Edward állt mögöttem és érdeklődve figyelt engem. Mi is mondjak? Nem tudhatja meg, hogy kusza érzelmeket vállt ki belőlem. Egy kissé hibbantnak nézne.
- Van egy kis dolgom, de nem sokára vissza térek.- suttogtam és éreztem, hogy az arcom lángolni kezd.
- Rendben. - bólintott mosolyogva - Remélem lesz alkalmam kettesben beszélgetni veled.- mondta halkan, s szemében vágyakozást véltem felfedezni.
- Biztosan. - leheltem, de tudtam, hogy úgy is meghallja.
Ha nem tudnám, hogy boszorkány akkor már sikítozva menekültem volna el innen. Mindenhol koponyák, pókok, pókhallok és még sorolhatnám. Persze pont a mocsárban kell a legjobb barátnőmnek laknia. Nem tudna ő is a várban élni velünk? Kate én egyszer még agyon foglak csapni.
- Szia Bella. – lépett mellém egyhatalmas mosoly kíséretében vörös hajú barátnőm.
Őt nem úgy kell elképzelni, mint egy bibircsókos ragyás banyát. A klán legszebb nő tagjai közé tartozik. Vörös hosszú haja a derekáig ér, arca nőies és szemei zöld színben pompáznak. Teste karcsú de izmos. 10 cm-vel magasabb nálam.
- Nagy baj van Kate. - mondtam elgyötört hangon.
- Mi? Mi történt? Azonnal hozom a seprűmet és a pálc… - szegény már teljesen bepánikolt.
- Nem értem az érzéseimet. - mormoltam, majd egy sóhaj hagyta el ajkaimat.
Egy pillanatig döbbenten meredt rám, majd ez átváltott haragba és végül szemei izgatottan kezdtek el csillogni.
- Csak nem a Cullen fiú áll a háttérben?- kérdezte egy perverz mosoly kíséretében.
- Bele néztél a jövőbe. Igaz? - kérdeztem, és közben érdeklődve felhúztam a szemöldököm.
- Csak egy picikét. - nézett rám ártatlan boci szemekkel.
Egy pillanatig eltűnődtem barátnőm cselekedetén. Lehet, hogy ez a javamra válhat.
- És elmondod, hogy mit láttál? - kérdeztem kíváncsian.
Egy hatalmas vigyor terült szét az arcán és már éppen válaszolt volna, de egy kis kobold megállított.
- El ne mond. - lépett mellénk Alice Cullen.
-De Alice, tudnia kell.- nyafogott Kate- Különben is a kusza érzelmei miatt akart velem beszélni.
-Azt majd megfejti ma este Edward társaságában.- mondta sejtelmesen Alice és el is tűnt Kate-tel együtt.
Ők honnan ismerik egymást? De a legfőbb kérdés, miért akarják ennyire megnehezíteni a dolgomat? Így sem egyszerű, és akkor még segíteni sem akarnak. A két kis boszi jól egymásra talált. Egy jövőbe látó vámpír és egy varázsgömbbel rendelkező boszorkány. Jó párosítás. Együttes erővel fognak őrületbe kergetni. Egy lemondó sóhaj kíséretében indultam vissza a kastély felé. Nem volt kedvem a természetfeletti gyorsaságomat használni. Kell egy kis gondolkodási idő. Mi változott meg azóta mióta megláttam őt? Minden. Ez egyszerű. De akkor sem értem, hogy miért. Talán első látásra beleszerettem? Ugyan ez butaság. Nem történhetett meg. De ki tudja? A sors furcsa játékokat tud űzni az emberekkel. Lassacskán kiértem a mocsárból és a Homály erdejében kötöttem ki. Ha az ember nem ismeri erre a járást akkor nagyon könnyen eltéved. Rengeteg ijesztő és veszélyes lény garázdálkodik az erdő sűrűjében.
- Mit csinálsz itt Bella? - lépett mellém Edward.
- Ugyan ezt kérdezhetném tőled is. - mosolyodtam el halványan.
- Én csak feltérképezem a terepet. - pislogott rám ártatlanul.
- Aha, azért láttalak Kate háza mögötti fán. - böktem oldalba.
- Rossz a szemed. Az nem én voltam. - vigyorodott el pimaszul - Mellékesen, Alice nekem sem akarja elárulni, hogy mit látott.
- Hmmm... - mormoltam, aztán eljutott a tudatomig, hogy ő ott volt, szóval mindent hallott - Ömm Edward. - néztem rá tétován.
- Igen? - kérdezte kíváncsian.
- A beszélgetésből... - nyeltem egy nagyot -...mindent hallottál?
Érzetem ahogy az arcom égni kezd és fülig pirulok. Zavaromban a talajt kezdtem vizsgálgatni. Ha mindennek szem és fültanúja volt akkor tudja, hogy furcsa érzéseim vannak, melyeket ő váltott ki belőlem.
- Bella... - kezdte lágyan, de egy sietős hang közbe vágott.
- Srácok indulás vissza. - lépett mellénk Zack aki szerelmes belém és az idegeimre megy - Charlie nagygyűlést tart.
- Rendben Zack, mindjárt megyünk. - morogtam egy cseppet sem kedvesen.
Meglepetten nézett rám, majd tekintete Edwardra tévedt és arcára teljesen ki ült a féltékenység. Egy dühödt morgás tört fel a mellettem álló fél isten mellkasából és támadó állásba ereszkedett. Zack a védekező pozíciót vette fel, de arca elszánt volt.
- Zack, jobb most ha vissza mész. - szólaltam meg kemény hangon.
Még egy utolsó dühödt pillantást vetett Edwardra, majd fogta magát és elrohant.
- Egyszer még megnyúzom. - mormoltam az orrom alatt.
- Ebben szívesen a segítségedre leszek. - mondta Edward mérgesen.
- Nem megyünk? - kérdeztem egy kis csend után.
Edward bólintott, majd mind a ketten elindultunk vissza az otthonom felé.
~*~
Már egy hete itt van a Cullen család. Edwardot mellém osztották be a nyugati toronyba. Jobban megismertük egymást ez alatt az idő alatt, és azt hiszem, hogy jóval többet érzek iránta mint barátság. Nem tudom, hogy miért van ez, de megrémiszt. Inkább elhallgatom Edward elől, mert még a végén a képembe nevetne. Nem tudom, igazából mit gondol rólam. Kedves, aranyos és udvarias velem.
- Bella, támadnak. - rontott be a szobámba az a személy aki körül a gondolataim forogtak.
- Mi? De nem jövőhétre tervezték a támadást?- kérdeztem döbbenten.
- Most nem ez a lényeg. Gyere. - fogta meg a kezem és elkezdett maga után húzni.
Egyenesen a nyugati toronyhoz mentünk. Beírtam a kódot és az acél ajtó kinyílt. Hiába élünk az isten háta mögött, itt is megtalálható a modern technika. Edward még nem járt ebben a helységben ezért csodálkozva nézett körül. Én is csak kétszer voltam ezen az alkalmon kívül. Semmi más nem volt benne, csak egy állvány és azon a kék nagy erejű drágakő. Kikapcsoltam a biztonsági rendszert és közelebb mentem.
- Ez a... - kezdte, de én a kezemmel betapasztottam a száját.
Oda hajoltam a füléhez és nagyon halkan belesuttogtam.
- Zafír gyémánt.
Tudom, hogy most a legfőbb szabályt szegtem meg, de nem érdekel. Elhúzódtam tőle és csodálattal néztem azt a kis követ amin a világ sorsa múlik.
- Egy mágus hozta létre, akit Rodericknek hívnak. Gyémánt és zafír ötvözete, rengeteg energia van benne. Hogy őszinte legyek nem tudom, hogy hogyan csinálta. Azt mondják, hogy csak azt használhatja, kinek a szíve tiszta. Minket őrzőket azért hoztak létre, hogy megvédjük a sötétség hercegétől. Állítólag ez a herceg, Roderick leszármazottja. Sajnos ő nem világ békét akar vele teremteni. - sóhajtottam fejcsóválva.
Egy hatalma robbanás rázta meg az egész kastélyt. Elkezdődött.
- Edward mennünk kell. - nyögtem, majd megfogtam a Zafír gyémántot, gondosan elraktam, majd karon ragadtam szerelmemet és elkezdtem rohanni.
Szerelmemet? Tényleg beleszerettem volna egy hét alatt? Egy vámpír lenne számomra az igazi? Mi van ha ő nem érez irántam semmit? Erre a gondolatra fájdalom járta át egész testemet. Bella, most ne ezzel foglalkozz.- szóltam magamra gondolatban. Utam egyenesen az erdő felé vezetett. Remélem a többiek fel tudják a gonoszokat tartóztatni.
- Bella, állj meg. - szólalt meg hirtelen Edward.
Rögtön abba hagytam a futást és körbe kémleltem veszély után kutatva. De nem láttam semmi gyanúsat. Csak sötétség. Távolban egy farkas vonítása, baglyok huhogása és az éjszaka ijesztő csendje.
- Mi a baj? - néztem fel arcába.
- Szeretlek. - suttogta, s mélyen a szemembe nézett.
Akkor ő is pont ugyan úgy érez ahogy én.
- Én is szeretlek. - válaszoltam halkan.
Közelebb lépett, kezeit a derekamra csúsztatta és óvatosan magához húzott. Átöleltem a nyakát és lehúztam magamhoz, ajkaink épphogy csak súrolták egymást, mikor a közelből mozgásra lettem figyelmes. Rögtön elhúzódtam Edwardtól kerestem a zaj forrását. De nem egy helyről jött, többen vannak.
- Bekerítettek. - morogta Edward és felvette a támadó pozíciót.
- Túl sokan vannak. Nincs esélyünk. - mondtam halálos nyugalommal, de legbelül rettegtem. Nem attól féltem, hogy meg halok, vagy attól, hogy a Zafír gyémántot elveszik. Legjobban az a tudat rémisztett meg, hogy Edwardnak valami baja esik.
- Használd a követ. - fordult felém szerelmem komoly arccal.
Döbbenten néztem rá. Az ellenség egyre közelebb ért. Már párat látni is lehetett.
- De én nem... - kezdtem, de ő közbe vágott.
- Bella, tudom, hogy te nem használnád rossz célokra. Nálad alkalmasabb személy nincs erre a feladatra. - mondta határozottan.
Csak egy kívánság, semmi más.
- Azt kívánom, hogy...
- Szerelmem. - rázott meg óvatosan Edward, ezzel vissza rángatva a jelenbe.
- Igen? - kérdeztem és felálltam.
Edward átkarolta a derekamat és elkezdett maga után húzni.
- Van számodra egy meglepetésünk. - mosolygott rám kedvesen.
Az évek során már hozzá szoktam, hogy minden -féle ajándékkal elhalmoz. Kíváncsi vagyok, vajon most mit találtak ki. Mielőtt leértünk volna a nappaliba, Alice táncolt elém egy hatalmas vigyorral a képén. Elővett egy kis kendőt és oda adta Edwardnak.
- Muszáj? - kérdeztem grimaszolva.
- Igen. - kuncogott Alice.
Drága egyetlen férjem bekötötte a szememet, így nem láttam semmit. De bízok benne és nem ez az első alkalom, hogy nem láthatok semmit. Edward ismét átöltet és elkezdett vezetni a helyes irányba. Mindent tökéletesen hallottam. Emmett és Jasper röhögését, Alice csendes nevetését, gyerekeim szapora szívverését. De mikor megálltunk mindenki elhallgatott. Csak a szívdobbanásokat lehetett hallani. Edward kikötötte a selyem kendőt és lassan lecsúsztatta a szememről. Lélegzetem elakadt és szemembe könnyek szöktek. Anthony és Renesmee kezében egy festmény volt, amin Edward és én voltunk rajta. Kezemben pedig az a tárgy ami össze hozott bennünket. A Zafír gyémánt..
