Fény a sötétségben - 1. Fejezet

Sziasztok! Mivel nem vagyok kész még a fejezetekkel itt van egy kis olvasni való...A következő fejezet akkor jön, amikor kész leszek vele.
Jó olvasást!

1. Az új srác

Idegesen rágcsáltam az alsó ajkam, mikor kiszálltam anyu autójából. Intettem neki, majd becsuktam a kocsi ajtaját. Nyugi Mia minden rendben fog menni. Miért is történne bármi baj, mikor már ez a második éved ebben a suliban? Na jó ez hülye kérdés volt, mert Jessica, az iskola legnépszerűbb csaja mindig piszkál, vagy lejárat a többiek előtt. Nem értem, hogy milyen örömet lel ebben. Elvezi, ha mások szenvednek? Hát, ha ez így van, akkor nem más, mint egy szadista állat.
-Szia, csajszi!- lépett elém vigyorogva Tom.
-Tom, legalább ne bámuld ilyen feltűnően a dekoltázsát.- lépett mellém Rose.
Rögtön nyakig húztam a kardigánom cipzárját, mire drága barátom rögtön durcás képet vágott.
-Igazán visszavehetnél! Még akkor sem tűrném ezt el, ha a pasim lennél.- sziszegtem mérgesen, majd kikerültem és betrappoltam az iskolába.
Tom már nagyon régóta hajt rám. Szeretem őt, de úgy, mint egy barátot. Nem is tudnék máshogy gondolni rá. Persze Will-re naponta gondolok úgy, mint életem értelmére, de az más tészta. William Jones az iskola legjobb és egyben legmenőbb fiúja, természetesen Jessica-val van együtt. Kivel, mással? Nekem, semmi esélyem sincs nála. Pedig az anyám az egyik legnagyobb divatcég vezérigazgatója. De érdekel ez valakit? Persze, csak akkor, ha vásárolni akarnak. Jassica már egyszer megpróbált a bizalmamba férkőzni, de átláttam rajta és hallgatóztam, amikor a hasonmásaival beszélgetett a mosdóban. Soha nem értettem ezeknek a lányoknak a gondolkodását.
-Jaj, Szívem.- karolta át a vállam Tom.- Miért nem tudsz igent mondani? Mindenkinek jobb lenne, ha mi ketten végre egy párt alkotnánk.- suttogta és egyre közelebb hajolt az arcomhoz.
Egy laza mozdulattal vesén könyököltem, majd besétáltam az osztálytermünkbe. Utam egyenesen a ablakfelőli padsor leghátsó padjához vezetett. Leültem, majd sóhajtva dőltem hátra a székben és vártam, hogy becsengessenek.
-Ne merj mellém ülni!- morogtam, mikor meghallottam Tom lépteit.
-Jó, jó.- dünnyögte, majd leült az előttem lévő padba.
Rose is oda ült, mert tudta, hogy ilyenkor jobban bejön a magány. Titokban fülig szerelmes Tomba, de nem meri megmondani neki. Pedig nagyon szép lány, a vörös hajával, zöld szemével és tökéletes alakjával az összes pasi fejét elcsavarja a suliban. Nem tudom, hogy miért velem lóg, hiszen én vagyok a legnagyobb loser az iskolában. Mikor becsöngettek kinyitottam a szemem és döbbenten vettem észre, hogy egy idegen fiú sétál be a terembe Mr. Richardsonnal a nyomában. A fiú megállt a tanári asztal előtt és érdeklődve nézett körbe az osztályban. Pillantása megállapodott rajtam, majd mélyen a szemembe nézett és én pedig szinte elolvadtam. Kék szemei kíváncsian csillogtak és ajkait édes mosolyra húzta. Abban a pillanatban éreztem ahogy a szívem félre ver egy ütemet. Muszáj volt másfelé néznem, különben elájultam volna. Volt valami hátborzongató a srácban, mégis vonzott magához, mint mágnes a vasat.
-A nevem Damon Bennett, nem rég költöztem ide a bácsikámhoz.- mondta bársonyos hangján, majd mikor a tanár megmutatta neki a helyeket, Ő habozás nélkül felém indult el. Megjegyezném, hogy a másik szabad hely Nikki mellett volt, aki Jessica egyik hasonmása.
-Leülhetek?- kérdezte halkan Damon.
-Persze.- suttogtam és a padot tanulmányoztam.
Amint helyet foglalt a szemem sarkából láttam, ahogy felém fordul. Közelebbről még jobban nézett i, mint távolról szemlélve. Még Willnél is helyesebb, sokkal, de sokkal jobban nézett ki. Talán istenektől származik? Ki tudja? De az ilyen pasi ritka, mint a fehér holló.
-Damon vagyok.
-Mia.- motyogtam, majd rá néztem és elvesztem azokban a gyönyörű tengerkék szemekben.
Még arra sem reagáltam nagyon, mikor Tom hozzá vágott egy összehajtogatott papírt. Zavartan pillantottam el Damonról, majd megfogtam a papírt, szétnyitottam és olvasni kezdtem.
Megölöm azt a köcsögöt! Mi az, hogy egy pillanat alatt elcsavarja a fejed?
Égnek emeltem a szemem, majd egy ideges sóhaj után írni kezdtem.
Neked nem mindegy, hogy ki után csorgatom a nyálam? Különben is, nem jön be… Jól tudod, hogy ahhoz a férfihez kell majd hozzá mennem, akit anya választ. Kész röhej! Ez a 21. század, és itt már nincs kényszer házasság, de ő még az őskorban él…
Visszadobtam neki a levelet és vártam, hogy válaszoljon. Remélem bejön a téma váltás. De ez sajnos igaz. Pedig anya szerelemből ment hozzá apához engem meg kényszeríteni akar. Legszívesebben elszöknék és élném a saját kis életemet, de úgy is megtalálnának. Tom hátra nyújtotta a kezét, elvettem a lapot, és olvasni kezdtem.
Jó próbálkozás, de nem sikerült. Miért jobb Ő, mint én?
Még nem is beszélgettem vele, szóval igazán leszállhatnál rólam! Miért nem idegesíted inkább Rosalie-t?
Mert Ő most az új pasijával van elfoglalva… Engem senki sem szeret!
Micsoda? Van barátja, és nem mondta el nekem? Huh, azért még kapni fog. Nyugi Tom, én szeretlek, de nem úgy mint pasit, hanem, úgy mint a kiskutyámat, vagy mint egy testvért.
Kösz! Nem nagyon segítesz azzal, ha egy kutya szintjére alacsonyítasz!
Tudod, hogy mennyire elkényeztetem Lisy-t? Éjszaka mindig az ágyamban alszik, minden titkomat elmondom neki, halálra ölelgetem és puszilgatom. Kell ennél több?
Nem cserélhetnék a kutyáddal? Biztos jól kijönnének a húgommal.
Nem, mert az én kicsikém lány és nem szerelmes belém. Ja és van egy olyan érzésem, hogy Ő nem mászna rám az éjszaka kellős közepén, mint egyesek!
Jól van, na! Te is tudod, hogy részeg voltam, de valld be, hogy jól csókolok! :P
Hülye…
Ezután már nem tudtunk írni, mert a tanár állandóan minket figyelt. Az óra hátralévő részében halálra untam magam. Kicsit kényelmetlenül éreztem magam, mert Damon folyton engem nézett. Mikor megszólalt az óra végét jelző csengő komótosan össze pakoltam a cuccomat, majd el indultam ki az osztályból.
-Mia, várj!- szólt utánam Damon.
Vettem egy száznyolcvan fokos fordulatot, de arra nem számítottam, hogy közvetlenül előttem fog állni. Sokkal közelebb volt hozzám, mint az óra alatt, kölniének illata megrészegített. Hátráltam pár lépést és kíváncsian néztem fel gyönyörű arcára.
-Milyen órád lesz?- kérdezte halkan.
-Most igazság szerint matek lenne.- dadogtam.
-Rendben, nekem is. Megint ülhetek melléd, vagy…
-Persze, hogy ülhetsz mellém.- vágtam rá talán túlságosan is gyorsan.
Elvigyorodott, mire én elpirultam. Észrevettem, hogy Tom, mint egy bika úgy jön felénk. Van egy olyan érzésem, hogy nem lesz ennek jó vége.
-Sziasztok.- köszönt, mikor mellénk ért.- Tom vagyok.- nézett ellenségesen Damonra.
-Oké Tom, ne csináld ezt!- sziszegtem egy cseppet sem kedvesen.
-Mégis mit?- kérdezte úgy, mintha Ő lenne a megtestesült ártatlanság.
-Jól tudod.- morogtam, majd megfordultam és elindultam a 125-ös terem felé.
Hallottam, ahogy mind ketten utánam jönnek, de még véletlenül sem néztem hátra. A nap további része eseménytelenül telt. Damonnal ugyan olyan volt az órarendünk, de sajnos nem tudtam meg róla semmit. Nem nagyon beszélgettünk, mégis olyan jó volt a közelében lenni. Miután vége volt minden órámnak kimentem az iskola elé. Vártam, de anya nem jött. Közben már szinte mindenki elment. Szitkozódva vettem ki a zsebemből a telefont.
-Mondjad, Mia.- hallottam meg anyám nem túl lelkes hangját, mikor képes volt felvenni azt az átkozott telefont.
-Mégis hol vagy? Már legalább félórája itt szobrozok és várok rád!
-Jaj Drágám sajnálom, de egy nappal előrébb tették a divatbemutatót. Most éppen Párizs felé tartok. Várj, szólok Josh-nak, szívesen érted megy.- mondta mézes-mázos hangon és választ sem várva, kinyomta a telefont.
Hitetlenkedve meredtem a kis készülékre, majd mérgesen leültem az egyik lépcsőfokra. Nem hiszem el, hogy ilyen idióta az anyám! Apát persze az orránál fogva vezeti, és mindig mellette áll. Azt mondják, hogy ez a házasság az én érdekem is. Mi jó van abban, ha hozzá adnak egy olyan férfihoz, akit nem szeretek? Én nem értem a logikáját ennek az egésznek. Hallottam az autóját, de nem voltam hajlandó megmozdulni, mindent érzékeltem, ahogy megáll az iskola előtt, kiszáll a kocsiból, és hozzám sétál. Megfogta a kezem, majd felrántott és ajkát rátapasztotta az enyémre. Hiába próbáltam eltolni magamtól nem sikerült, túlságosan is szorosan tartott.
-Hiányoztál.- lehelte, mikor elhúzódott tőlem.
Nem mondtam semmit, fapofával meredtem rá. Elkezdett húzni az autója felé. Legszívesebben fölrúgtam volna, de úgy is én húznám a rövidebbet, szóval inkább hagyom a fenébe. Kinyitotta előttem az ajót, én beszálltam, majd becsukta. Ő is beszállt és indított is. Egész úton csöndben voltunk, de láttam a szemem sarkából, hogy néha-néha rám pillant. A szokásosnál is csendesebb volt, ez nem rá vall. Mindig a hülye haverjairól mesél, vagy az autó versenyekről. Említettem már, hogy Josh autóversenyző? Ha nem akkor most mondom, autóversenyző. Gazdag, jóképű, befolyásos, az apja a város polgármestere. Hát nem szuper? Nem, nem az, mert egy perverz állat, aki tizenöt éves lányokra mászik rá. Pedig húsz éves, és biztos, hogy az összes lány nyál csorgatva fut utána. Nem értem, hogy miért engem akar. Ennek nincs semmi értelme. Amikor megállt az autó rögtön kipattantam belőle és berohantam a házba. Utam egyenesen a szobámba vezetett, de sajnos ott sem voltam biztonságban, mert anya elvette a kulcsomat. Mikor elmondta, hogy férjhez kell majd mennem bezárkóztam egy teljes hétre a szobámba. Voltak tartalékaim szóval túl éltem, de azért bedugtak a kórházba párnapos kivizsgálásra. Josh csak köszönni jött föl, majd el is ment. Mi történt ezzel a gyerekkel? Nem rég még le akart fektetni most meg szinte hozzám se ér. Végül is nekem ez csak jó. Hátra dőltem az ágyamon és csak bámultam a plafont. Olyan jó lenne, ja Damonhoz kellene hozzá mennem és nem Josh-hoz. Az Ő ölelésébe szívesen simulnék bele, de azt a gyökér Wilson gyereket két kilométeres körzetben elkerülném. Álljunk csak meg! Hiszen még nem is ismerem Damondt. Miért gondolok én ezekre, a hülyeségekre? Azon kéne törnöm a fejem, hogy hova tudnék elmenekülni innen. Talán Angliába Lana-hoz, az unokatestvéremhez. Biztos, hogy nem árulna el anyáéknak. Mellesleg Ő is nagy baromságnak tartja ezt az egész házasság dolgot. Legalább Ő megért, és neki mindent elmondhatok. Mondjuk Rose-zal is, megoszthatom a legféltettebb titkaimat, de Ő nem mindig ér rá, és ilyenkor Lana-val beszélgetek. Nem tudom, hogy mennyi idő telhetett el, de már besötétedett. Felálltam, majd ki mentem az erkélyemre és leültem a napozóágyamra. A sírás fojtogatott, nem akartam sírni mégis utat engedtem a könnyeknek. Miért kellett nekem megszületnem? Miért? Miért? Miért? Nem akarok élni, nem akarok tovább szenvedni. Felnéztem az égre és észrevettem, hogy telihold van, körülötte száz, meg száz csillag világított. Bárcsak csillag lehetnék, és akkor nem lenne semmi gondom, nem kéne mást tennem csak éjszakánként az égen ragyognom.


Remélem tetszett! (Az esküvős dologra, majd később magyarázatot kaptok...)
Puszi